Golf-ingatlanok

A golf-ingatlanok, amelyekbe a külföldi érdeklődők befektethetik tőkéjüket, az ingatlanok egy specifikus alcsoportját képviselik.

Amennyiben golfpályán lévő ingatlanról beszélünk, több mint valószínű, hogy az  az ún. golf resort vagy közösség keretén belül lesz található (nehezen találunk megfelelő cseh fordítást). Nagy ingatlanépítő projektekről van szó, amelyek középpontja golfpálya-építés golf-szolgáltatásokkal, s körülötte lakó- és kereskedelmi ingatlanok épültek. A projektek különböző kiterjedésűek – a néhány tíz lakóépületű, kisebb közösségektől egészen a több ezer lakóegységet, ötcsillagos szállodákat, shopping centereket, kórházakat, komplett szolgáltatásokat tartalmazó, megalomén projektekig. Ezek a nagyobb központok már valójában önálló és részben autonóm centrumokként működnek.

A rekreációs golf resortok építése főleg a turisták által kedvelt régiókban – főképpen meleg éghajlaton, s még inkább tenger-közelben általános. Az építtetők főleg a másod-lakhatási ingatlankínálatra koncentrálnak, de sok az olyan eset, amikor az emberek egész évben, vagy legalább az év nagyobb részében a resortban élnek. Egyre gyakrabban jelennek meg a nagyvárosoknál és azok vonzáskörzetében a golfpályás közösségek, amelyek egész éves, nyugodt lakhatást biztosítanak a városokból menekülőknek.

Ingatlan-kínálat

Az az érdeklődő, aki golf resortban található ingatlant kíván vásárolni, több lehetőség közül választhat, a tekintetben, hogy hogyan és mibe fektessen be. A standard resortok többsége kínál eladásra tipizált apartmanokat, bungalókat, sor- és önálló házakat, valamint luxus- és exkluzív ingatlanokat. Tekintettel a projektek méretére, gyakori jelenség az ingatlanok több fázisban történő építése. Az építtetők igyekeznek, hogy ezek a következő fázisok a már meglévő tulajdonosokat ne zavarják. A resortok persze kínálnak építés telkeket is, amelyekre a tulajdonos építtethet egyedi tervezésű villát, vagy választhat egy megfelelő tervet az együttműködő építő cégek katalógusából.

Az ingatlanok ára nagymértékben függ a helytől és a resort minőségétől. A kisebb és olcsóbb resortoknál, az árak alapjában véve követik az adott térség standard, „nem golf” ingatlanárait. Nagy általánosságban, az apartman-árak cca. 120.000 EUR-val, a sorház-árak cca. 180.000 EUR-val, az önálló ház-árak pedig cca. 280.000 EUR-val indulnak. Minél jobban autonóm és marketing-támogatott a resort, annál kevésbé kötődik az adott térség ingatlanáraihoz és alakítja ki saját árszintjét. Ez a példa első sorban a jobb minőségű és drágább resortokat illeti. A „-tól“ árakat úgy állítják be, hogy azok megfeleljenek a resort minőségének és presztizsének. Felső határ gyakorlatilag nem létezik.

Amit a golf resortok kínálnak

Az egyes golf resortok felszereltségükben és a lakóiknak nyújtott szolgáltatások mértékében különböznek egymástól. Némely közösségek minden részletükben a tökéletes luxus példái, s kizárólag dollár-milliomosokat szolgálnak. Luxus resortok Európában is vannak, de itt számos, alacsonyabb árral rendelkező is megtalálható. Ezek, árban semmilyen módon nem térnek el a helyi ingatlanok árszintjétől.

Az egyes resortok, a lakhatáson kívül igyekeznek a szükséges szolgáltatási hátteret is biztosítani lakóiknak. A resortokban gyakran találhatók éttermek bárok, használati cikkeket árusító üzletek (pl. ruhaüzlet, golf-felszerelés üzlet, stb.), a hölgyek részére helyben fodrász-szolgáltatás, kozmetikai szalonok, wellness, stb. áll rendelkezésre. Aránylag gyakran része a resortnak, vagy annak közelében található egy jó minőségű szálloda is, melynek kísérő szolgáltatásait igénybe vehetik az ingatlantulajdonosok. A resortok általában rendelkeznek egészségügyi dolgozóval, biztonsági szolgálattal és karbantartókkal, akik a közösségi terekről gondoskodnak, és – szükség esetén – segítséget nyújtanak az ingatlantulajdonosoknak is. Első sorban a presztizs resortok mennek tovább a szolgáltatások kínálatában, s lakóiknak gazdag kulturális-, sport és közösségi programot alkotnak. Rendeznek golf- és tenisz-versenyeket, kiállításokat vagy koncerteket, helyi és külföldi VIP és hírességek közreműködésével.

Térségek

Sok olyan térség van, ahol ingatlanvásárlási lehetőséget kínáló, rekreációs golf resortok épülnek. Európa keretein belül a legtöbb projekt Spanyolországban és Portugáliában valósul meg. Ez, természetesen a kedvező térség és éghajlat által, de az említett térségben megnyilvánuló üdülőingatlan-befektetési érdeklődéssel is adott. Szemléltetésül megemlítünk néhány kiválasztott térséget:

Spanyolország

Spanyolország a golf-ingatlanok paradicsoma. Az utóbbi években számos projekt jött létre, s a kínálat széles – a standard projektektől egészen a luxus színvonalúakig. Állandóan épülnek további projektek. Az építtetők igyekeznek újabb, megfelelő térségeket találni az építkezésekhez. A cseh magánbefektetők főleg a tengerhez közeli projektek után érdeklődnek – e téren Spanyolország előnye a hosszú tengerpart. A tengertől távolabb is kezdenek azonban resortokat építeni, amelyek, lakóiknak nyugalmat, minőségi lakhatást, szolgáltatásokat és jó golfozási feltételeket szándékoznak biztosítani. A legkedveltebb térség Spanyolország déli része.

Magában Andalúziában pillanatnyilag 60-nál több golfpálya van, ebből kb. 30 a Costa del Sol tengerparton (néha Costa del Golf-nak is nevezik). A Costa del Sol-i golf-ingatlanok „-tól“ árai - főleg a híres térségekben, mint Marbella – a fentebb említett átlag felett mozognak. Az építtetők azonban szorgalmasan építenek az olcsóbb régiókban is, mint amilyen Costa de la Luz vagy Costa Cálida. A Kanári szigetek, mint Fuertventura, ugyancsak kínálnak golf- ingatlanokat. Az árak a szárazföldiekhez hasonlóak. Ellenben Mallorcán, vagy Ibizán magasabbak az árak. További információkért látogasson el Spanyolországi ingatlanok-ra specializálódott web-lapunkra!

Portugália

Amennyiben Spanyolországot golf-paradicsomként jelöltük meg, úgy kissé sérelmeztük Portugáliát. Portugália déli térsége – Algarve - a golf ígéret földje. Itt számos golf resort projekt jött létre, ezek közül némelyek közvetlenül a tengerparton. Így, a boldog ingatlantulajdonosok ablakából nemcsak a green-re  nyílik kilátás, hanem a tengerre is. A golf-ingatlanok árai hasonlóak a spanyolországiakhoz.

Florida

Az USA tulajdonképpen az ún. golf-ingatlanok és egyáltalán a resort-, azaz közösségbeli lakhatás szülőanyja. A golf-ingatlanok centruma Florida. Nagyon jó minőségű golf-projektek épülnek Dél- és Észk-Karolínában is és természetesen Kaliforniában – egyébként golf-közösségek az USA-ban, minden nagyobb város mellet létrejönnek.

Karib térség

A Karib térség, egész éves kedvező klímája révén, ideális térség a golf-rajongók számára. Az építtetők szinte minden nagyobb szigeten építenek golf resortokat. Ezek a projektek gyakorta magas, sőt egészen luxus minőségűek. Találhatók itt azonban standard golf-projektek is, elfogadható, sokszor az európainál is kedvezőbb áron.

Egyéb térségek

Számos golf-ingatlanos térség létezik. Megemlíthetjük közülük pl. Franciaországot vagy Olaszországot, még ha ott ritkábbak is ezek a közösségek, mint pl. Spanyolországban. A Ciprusontalálható golf-pályák közelében is élénk építési tevékenység zajlik. Aránylag érdekes lehet golf-pálya mellet lakni Ausztriában is, különösen, ha egy jó síközpont van a közelben. Példaként Kitzbuhel, Kaprún/Zell am See vagy Schladming szolgálhat. Ausztria esetében azonban nem zárt rekreációs resortokról, hanem inkább kisebb kiterjedésű lakó-építkezésekről van szó.

Ingatlanvásárlás és -tulajdonlás

A golf-ingatlanvásárlás teljesen ugyanúgy zajlik, mint a standard ingatlanvásárlás. Ez azt jelenti, hogy a teljes eljárás az adott országban érvényes törvények és feltételek szerint folyik. Az építtetők azonban, a golf-ingatlanok eladóival együttműködve, a befektetők részére egy egész sor szolgáltatást és előnyt tudnak kínálni: jelzálog hitel-nyújtás, kötetlen ingatlan-foglalás, az építkezési helyszín látogatásának biztosítása, stb. A projekteket értékesítő, specializált cégek kulcsra készen biztosítják a teljes vételi eljárás lefolytatását.

Az esetek többségében új, még építés alatt álló, sőt, az építés megkezdése előtti ingatlanvásárlásról van szó. Ebből következik, hogy a vételár, az építkezés haladásától függő részletfizetéssel esedékes. Szokványosan az ügyfél lefoglalózza az ingatlant, mégpedig egy cca. 3000 EUR összegű, visszatéríthető depozitummal. Az első részlet általában a teljes vételár cca. 30%-a szintjén mozog, de bizonyos esetekben sokkal alacsonyabb összeg, pl. csak cca. 15.000 EUR is számításba jöhet.

A golf resorton belüli ingatlan-tulajdonlás előnye, hogy a resortot kezelő cég, a tulajdonosoknak általában komplex, a tulajdonlással és az ingatlan kezelésével összefüggő szolgáltatást nyújt. Az ingatlantulajdonos az ingatlantulajdonosok közösségének tagjává válik (van, ahol ezt tulajdonosok klubjának, vagy másképp is nevezik, de ez, a dolog lényegén semmit sem változtat). A tulajdonos rendszeres átalánydíj ellenében jut hozzá a szükséges szolgáltatásokhoz. A díj mértékét minden resortban egyedileg állapítják meg, s az, különféle ingatlanokra vonatkozóan, egy resort keretén belül is eltérő. Amennyiben például egy standard európai resorton belüli ingatlanról beszélünk, a havi díjak cca. 120 EUR-t tesznek ki. Ez a díj tartalmazza az épület és a közös terek kezelését, a kert- és medence-gondozást, a védelmet, a szemétszállítást, stb. Ezen kívül fizet még a tulajdonos a ténylegesen elfogyasztott energiáért.

Tekintettel arra, hogy a resortok gyakran maguk irányítják golf- turizmusukat, így közülük némelyek képesek – az ingatlantulajdonos igénye esetén – az ingatlant előnyösen bérbe adni, hozam-szerzés céljából. Ezek a hozamok viszonylag érdekesek lehetnek, mivel a golf resortok gyakran találhatók hosszan tartó meleg időjárású térségekben (értsd ez alatt, hogy a hosszú szezon kedvez a bérbeadásnak!).

Golf

A golfpályán lévő ingatlanok vásárlása után érdeklődők többségét felettébb érdeklik a  resort golfozási feltételei. (Másfelől meg kell jegyezni, hogy a golf-ingatlanokat nem golfozók is vásárolják.) A golfpályák minősége egyike a resort minőségi mutatóinak. A luxus resortok olyan legendás golfozókat kérnek fel golfpálya-tervezésre, mint Jack Nicklaus, Arnold Palmer vagy Nick Faldo. A standard resortok is kínálhatnak azonban nagyon jó, sőt kiváló golfozási feltételeket. Nem kivétel a két vagy három, egymás melletti golfpálya sem.

Az ingatlantulajdonosoknak két lehetőségük van a golfpálya kihasználására:

a) Hosszú távú tagság

A tulajdonos jogosult engedményes, hosszú távú tagság vásárlására, kedvezményes feltételek mellett – saját vagy egész családja részére. A tagság keretén belül további, kapcsolódó kedvezményekre vagy árengedményekre jogosult. A resorton belüli ingatlan tulajdonosának tagsági díjkedvezménye akár több tíz százalékot is kitehet. A drága, luxus-ingatlanok vásárlói ingyenes klubtagságot is kaphatnak. Szemléltetésként: egy ingatlantulajdonos egész családjának kedvezményes klubtagsága egy meg nem nevezett spanyol golf resortban 17.000 EUR, 25 évre. Az esetben, ha a golfpályák még nincsenek befejezve, lehetőség van a fokozatos fizetésre – pl. 30% a foglalási díj, s a maradék befizetése a pálya befejezéséig.

b) Green fee árengedmény

Az esetben, ha a tulajdonos nem vásárol tagságot, green fee árengedményre jogosult az egyes játékoknál (a kedvezmény általában cca. 20 - 30%-os színvonalon mozog).

Befejezésként

A golf-ingatlanok attraktív lehetőséget jelentenek és fognak a későbbiekben is jelenteni a külföldi befektetők számára – nemcsak az ingatlanok kihasználása, de a tőke-elhelyezés szempontjából is. Elegendő csak kiválasztani a megfelelő golf resortot.

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: