Rellox a Budapesti Lakásbörzén

2015. március 27 -28 -29 –én megrendezésre került az immár VII. Budapesti Lakásbörze, ahol a látogatók több mint 70 kiállító és körülbelül 100 000 hazai és külföldi ingatlan közül válogathattak. A szervezők szerint a hétvégén több ezer érdeklődő látogatta meg a rendezvényt.

Természetesen a Rellox társaság sem maradhatott le egy ilyen nagyszabású rendezvényről. Társaságunk mellett, idén első alkalommal, spanyol és osztrák ingatlanfejlesztő cégek is bemutatkoztak - saját alpesi és tengerparti projektjeikkel. 

A Rellox standnál számos külföldi - többek között alpesi és tengerparti ingatlanokról kaphattak első kézből információt. A külföldi ingatlanok iránti érdeklődőknek szívesen elmagyaráztuk, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a külföldi ingatlanbefektetés. Melyik országban előnyös külföldi ingaltanokba befektetni, és milyen magas bérbeadásból származó hozamok érhetők el.

A Lakásbörze számos szakmai programnak is otthont adott. Ezek közül Szilágyi Imre közgazdász „Az ingatlan mint befektetés” előadása érdemel megemlítést, ahol a külföldi ingatlanokról, mint befektetésről is szó esett.

A Lakásbörzén jobban megismerhettük ügyfeleink igényeit és elképzeléseit, így a jövőben majd arra törekszünk, hogy ezekhez az igényekhez igazítjuk szolgáltatásainkat.

Fotók

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre:

Figyelmükbe ajánljuk | Az egész világból több mint 6000 ingatlan kínálunk. Teljes kínálat

Aktuális ingyenes külföldi ingatlan ajánlatok és újdonságok a saját e-mail címemre: